Psy4 de la Rime - Comme une bouteille à la mer

Mint egy tengerben hánykolódó üveg

Megint szóváltás az anyámmal

aztán úgy teszek mint, aki nem hall

És az ajtót magam után becsapom

a csillagok felé emelem az arcom

és fulladásig elmerülök a képzeletemben

Egy szigetet keresek, egy menedéket

vagy legalább egy fatövet

Mert úgy érzem magam, mint egy tengerben hánykódó üveg

oda megyek, ahová az élet hulláma sodor

távol mindentől, távol az anyámtól.

Az élet robinsoni magányhoz juttatott

Szeretném újrafesteni az életem, de

a megfelelő ecsetet nem találom.

Néhányan megtették a nagy lépést,

házasság, gyerekek

és nekünk a dumát lökik

a sikereikről, az életükről, 

ami jobb, mint ezelőtt

csak ezeket mesélik...

Én látom a megkeseredettséget a tekintetükben,

de ők legalább megpróbáltak felkelni a betegágyból.

Én úgy érzem, már lekéstem sok vonatot

mert soha nem hagytam el a peront,

és tény hogy a fiatalok

elveszik a helyemet, 

ez megijeszt.

Az idő eljárt a hazugságok felett, amikben

már egyáltalán nem vagyok biztos, csak hogy

még mindig ugyanabban a lépcsőházban lakom,

ugyanúgy gondolkodom,

megint egy sorozat zenéjére ébredek,

a hugommal kiabálni kezdek,

igen, üvöltök vele egy semmiség miatt.

Én reppelek, hogy lenyugodjak

mások csak tekernek, érted?

Egy nő kéne, de sokszor mondom magamnak, 

hogy egy férfi életében az a legrosszabb.

Azt mondják, egyszer eljön az, 

aki fényt hoz hozzám az árnyékba.

Szeretném ezt a nézőpontot vallani.

A kések egy pillanat alatt , 

a lapockámtól a körmömig vörös nyomot hagynak.

De jól van, legyen - az életet élni kell

akkor élem

rohanok létem szétesett üvegdarabjai

után, tovább evezek, a semmiben is

három irányba megyek egyszerre, rohanok

az irányvonalakon 

keresztül festem le neked a ráncaimat

Mítoszt építek magamnak, beteljesítendő jövőt

érzem, hogy a pulzusom lassul

muszáj hagynom egy emléket, egy szégyenteljes emberről,

egy banditáról,

nincs mit vesztegetni, csak bizonyítanom kell, hogy éltem,

ha azt hiszed, hogy pszichológushoz kellene mennem, 

mondogasd te is magadnak, hogy nincs más csak a rap, heverőnek.

Anyu, már elegem van, hagyom magam sodortatni a hullámokkal,

túl erősek, azt szeretném mondani, hogy szeretlek, 

de lámpalázam van,

csókolj homlokon, és kérlek felejts el minden

alkalmat, mikor miattam szenvedned kellett.

Tudom, hogy az igyekvés egy olyan erő, amit nehezen kezelek

és azt is tudom, hogy esernyő kéne, mikor a te arcodon elered

De a fejemben pisztolyövéseket hallok szüntelen,

egy orvvadász tollakat hagyott itt, csupa véresen.

Meg akartam tanulni adni, de ehelyett megtanultam mindent magamba tömni, 

meg akartam tanulni megbocsátani, helyette megtanultam magamat megbosszulni,

meg akartam tanulni szeretni, de helyette megtanultam gyűlölni

nem akartam megtanulni evezni, de egy gályával tettem meg

szerettem volna elkerülni az esőt, de az egy szál pólóban kapott el

ÉS Vele akartam élni, de csak egy flörtig jutottam el

Úgy érzem magam, mint egy tengerben hánykódó üveg,

megfulladva a búbánat hullámai közt az életben

mint egy tengerben hánykódó üveg,... úgy érzem magam,...

S.O.S.

mint egy tengerben hánykódó üveg, egy várost keresek, egy hajót

hogy kihalásszanak, és a szívemben olvassanak,

elolvassák, ami bennem van

mint egy tengerben hánykódó üveg .. magam úgy érzem.