Akhenaton - Nid de guêpes

Akhenaton - Nid de guêpes
Darázsfészek

Ma reggel holtan találtak egy kelet-európai származású fiatal prostituáltat
Nizza belvárosában, egy lakókocsiban. A hatóságok megtalálták az áldozat holtteste mellett
a naplóját, ami segíthet felderíteni halálának körülményeit.

A húgom szép volt
még nagyon fiatal, és gyöngy ajkain,
ébenfekete hajzuhatagába belveszett a tekintet
Az anyám mosolya eltűnt
a nap óta, mikor az iskolába vezető úton
három forma elrabolta a húgomat ebből a világból
És a kezemben ezzel a gyűlöletes naplóval
miről álmodhatok, már aludni sem tudok
Kimondjam, hogy Ő már nem láthatja felkelni a napot
senkit nem érdekel, az hogy milyen volt
Azt hinné az ember, a gazdagok fájdalma áthatóbb, mint a miénk
Anyu azt kérdezi magától, kinek a hibája volt
vékony hangon mormolja az imát
de a kereszt a szeme előtt néma marad
És én lapozom a könyv oldalait Apura gondolva
a mérnöki diplomájára és arra, hogy most burkolással keresi a kenyeret
Átlagos élet egy román faluban
nem akarok sajnálatot
akik a végén meghalnak, mindig ugyanazok
Egy áprilisi este vitték el őt
És én láttam ma reggel hazajönni lehunyt szemmel, nem nézett többé a tájra
Ez egy darázsfészek

A Kelet modern járdáin
Milánó utcáin, egy kirakatban Amszterdamban
Darázsfészekben
Egy mocskos bordélyházban Koszovóban egy NATO-katona karjaiban
Darázsfészekben
Albánia és Calabria hegyei közt
Ott, ahol az állam törvénye nem ér semmit
Az a darazsak fészke

Az autójuk Bukarest külvárosában gurult
Ő egy ládában, egy gyors megállás egy undorító gyárban
egy 16 tonnás viszi át a hűtőkamrába
2 liter olajat itatnak vele, hogy sokkos maradjon
az első amputáció kevesebb mint 30, és mikor visszatér a belé lélek
más lányokat lát, ahogy lassan elhagyják az életet, egyik a másik után
Két nap utazás Ilona testével az ölében,
aki meghalt és a nyál rászáradt az ajka szélére
pedig a tánciskolában milyen jó tanuló volt
Csak beledobták egy kukába, miután átküldték a másvilágra
Ő maradt benn a táborban, hogy beszennyezzék, míg el nem jön a december
Százan voltak, úgy bántak velük, mint az állatokkal
Egy gépezet, ami megzavarja az álmokat
Billogot nyomtak rájuk a klán jelével
Imádkoztak, sírtak - kiszolgált katonák és részegek a kliensek
Terrorizálták őket a fogvatartóik
engedelmessé tették a fenyegetésekkel és lábujját egy fogóba szorították

A Kelet modern járdáin
Milánó utcáin, egy kirakatban Amszterdamban
Darázsfészekben
Egy mocskos bordélyházban Koszovóban egy NATO-katona karjaiban
Darázsfészekben
Albánia és Calabria hegyei közt
Ott, ahol az állam törvénye nem ér semmit
Az a darazsak fészke

A Kelet és gazdag kirakatai
perverz népei és a kliensek, akik azt hiszik, mindent megengedhetnek maguknak
csak a Földön urak, mert tudják, a Pokolba kerülnek
A húgomnak nem volt esélye
ugyanolyan élete volt, mint azoknak a fivéreinknek, akik alamizsnáért könyörögnek
Róma, aztán Brüsszel, aztán Genova, aztán Bonn
végül Párizs, a Riviéra, Nizza a Masséna téren
Zacskó, rövid szoknya és bőrdzseki egy dracéna tövében
a keresett pénzt egy telefonfülkében rejtette el
szomorú tekintet szerelem nélküli férfiak ölelésében
jövő nélküli emberek, smink nélküli emberek
Emberek, akik magukhoz szorítják, de segélykiáltásaira süket a fülük
A halántékához szorította pisztolyát - a kegyetlen árnyék szülöttei
könyörtelenek, akik csak a fegyver törvényének engedelmeskednek
A francia rendőrség ideadta nekem a naplóját
és minden sorral, amit elolvasok magamnak okozok újabb fájdalmat
Claudia Iliescu, a húgom éppen 20 éves volt
túladagolásban halt meg egy lakókocsiban


A Kelet modern járdáin
Milánó utcáin, egy kirakatban Amszterdamban
Darázsfészekben
Egy mocskos bordélyházban Koszovóban egy NATO-katona karjaiban
Darázsfészekben
Albánia és Calabria hegyei közt
Ott, ahol az állam törvénye nem ér semmit
Az a darazsak fészke

Lunatic - Pas le temps pour les regrets

Lunatic - Pas le temps pour les regrets
Ez nem a sajnálat ideje

Lunatic, Booba, Ali, 92[1]

Az életben általában legyen minden Inch’Allah [Ha Allah is úgy akarja]

Ez nem a sajnálat ideje

A hibáink csak mihozzánk tartoznak

Ha az én köröm van, akkor én hozom létre

Azokkal, akik ma a tanácsot adják, éjjel elbánunk

Edzem a húst és csontot a testemben

nem számít melyik földrajzi szélesség, nem számít melyik fokán

A világ hatalmas

Némelyeknek túl kicsi, két kasztra van osztva

Vannak azok, akik terjesztik a szeretetet

És azok, akik a gyűlölettől függnek

Ahogy itt felnövünk, elvesztjük az ártatlanságunkat

Amit a születésünkkor kaptunk

Harcolj a gyengeségeinkkel, erősítsd meg az elmémet, hozz szentséget a lelkembe,

az esszenciámat

Ádám hozta létre a DNS-em, nem az egyedüllétre születtem

Az ok az univerzum nevében

Meríti az eszközeimet a flórába a faunámnak

Az utcán a nagyvad ösztönökkel rendelkező embereimnek

A vétkek a mieink

Amikor a reflexek túlmennek a gondolaton

Átveszik az irányítást tőled, primitív reakció

Előzd meg a többieket

Mit akarsz, mit mondjak, mikor mélyen áthat

A 92 gyermekkorom feje

Sokan szeretnek berúgni

És hányni

Elszívni egy cigit alvás előtt

És amint eljön a reggel

A hibák csak mihozzánk tartoznak

Ez nem a sajnálat ideje

Ez nem a sajnálat ideje

A hibák csak mihozzánk tartoznak

Azért születtem, hogy kivegyem a részem a folyamatból

Azt mondják, hogy az utcagyerekek élete szomorú. De mégis kit átkozol el?

Nekem nincs szükségem a könnyeidre. Hol itt a dráma?

A CP[2] óta az üveggolyók, tudom, hogy el lettek kúrva. Most én csinálom a pénzem.

Lopnom kell, hogy feltűnjek

Amint kilépek az ajtón, meghalok a kárörvendő nevetéstől

Akkor is mikor hallgatom jelentést, hány áldozat lett a hatóságok emberei közt

Te r.a.p.-et hallgatsz

Fickókat, akik szarnak bele

Hogy mindent szétkúrjak, erre készülök,

Vigyétek a nőket és a gyerekeket menedékbe

Itt vannak a fivéreink készen arra, hogy tegyenek valamit a mágiával,

alig várják, hogy megmutathassák

Gonosz tekintetek és kemény ütések

Vérömlenyek, és varratnyomok

Pisztoly az övre kötve, még keményebb ha a csomagtartóban pihen

Az idegek pattanásig feszülnek

A szeretet és a tiszta levegő hiánya miatt

Nekünk is, mint a kutyáinknak, szükségünk van a zöldre.

De emberek vagyunk

Így hát kibírjuk

Zónákba zárva

A 92 Hauts d’Seine földrajza.

Mikor a Pokol kapui kinyílnak, más nem takar be csak az éjszaka

Összecsap a jó és a rossz

A vétkek ránehezednek a szívekre

Csak az őszinte megbánás oldhatja fel őket.

Azért születtem, hogy kivegyem a részem a folyamatból

Ez nem a sajnálat ideje

Gyűlöletből és tiszta vízből élek

Törvényből és bűnből

Csak reppelek az SP12-re és az MPC-re

Nem látom, hogy a fivéreim fiatalon business nélkül tennének valamit

Képtelenek túlélni, reggel csak pisálni kelnek fel

Esték egyetlen fillér nélkül

Olyan undorító, hogy kibírjam a whiskyben kell elmerülnöm

A zenébe, ami szól

A kho-knak[3] kibaszott külvárosi flow-val

Arabok, feketék, béke és terroristák

Segélyeken tengődés,

Nyomás alatt, mint a fogyasztásunk

Úgy gyújtunk rá, mintha engedélyezett lenne

Az élet csak

Szerencse és balszerencse, húzós, 90 fok

Végül öngyilkosság

Már túl fáradt vagy ahhoz is, hogy imádkozz

Félek, elsírom magam, mikor kívánni merek

92 hardcore, az Édenkertből ered

felnyitok egy üveget és Wu-Tangre alszom el

---

[1] 92. kerület, Hauts d’Seine

[2] CP – cours préparatoires (előkészítő tanulmányok), 6 éves korban végzik el, az elemi iskolai oktatás egyik szakasza

[3] Kholoto – maghrebi, észak-afrikai

Shuriken - Les miens

Shuriken - Les miens
Az enyéimnek

Jöjjön el az az egy és kövessék mind a többiek...

Felfogtad, megtettük
az egész napot a metróban töltöttük
ma elismert előadók vagyunk, híresek
Mégis, látom magam, amint azt mondom a szüleimnek
rappelek, abbahagyom a melót
azt hittem, megölnek
az apám le is kevert* pár pofont
Aztán fejemen* a fülessel
megszületett az első szövegem, szociálisan elkötelezett
stílusosan az egész évet célkereszt alá vette
még alig éltem, mégis megtört
volt. Minden ivászat után általunk lett újrateremtve a föld,
ahogy ráléptünk* az utca köveire
Ha belerúgtunk* a bőrfejek seggébe
a düh mindig kéj kellett, hogy legyen
Nem hagyhattuk, hogy a jöttmentek felülkerekedjenek rajtunk
a szabadidőnk lett az egyetlen otthonunk
minden évszakban, az ülőhelyünkre rá volt karcolva* a nevünk
Ráírni* a nevünket a falakra, ez tetszett nekünk
Csak egy szempillantásnyi idő
Amit mind akartunk, hogy
a szabályokat megtörjük
Nézz ránk, még mindig együtt vagyunk
sokkal erősebbek, az álmainkat váltjuk
valóra úgy mint a gyermek, aki rátalál a kincsre
És ha újra kéne kezdenem, megtenném
de akkor nem, ha nem ugyanazok az emberek lennének mellettem
aki számíthat a barátaira, annak van ritka nagy szerencséje
és aztán meg, teljesen egyedül, nem is lenne olyan jó
ez biztos,
én azt választom, hogy együtt legyek az enyéimmel.

Az enyéimmel menetelek
mennyien mondják majd neked ugyanazt a szöveget
én leszek a hátvéded, és Te fedezel engem
Itt nincsen hátramenet, az embert semmi nem változtatja meg
a hús-vér magány táplálja a farkast
És ha én túl sokat gyűjtök be, tudom, hogy ki adja vissza az ütéseket
meggyűlik majd a bajod az enyéimmel
sokan mondják majd neked ugyanazt a szöveget
én leszek a hátvéded, és Te fedezel engem
Itt nincsen hátramenet, az embert semmi nem változtatja meg
a hús-vér magány táplálja a farkast
De ők, ha túl sokat gyűjtenek be
tudják, hogy ki adja vissza az ütéseket.

M.A.R.S.-ből jövünk
már hét éve, el se hiszem
végülis, senki sem hitt benne
akkoriban, azt hiszem
húsz körül lehettünk
A buszmegálló volt a hadiszállásunk, ha esett
hogy kint vagyunk csak abból vették észre,
hogy a hátizsákok eltűntek
Hidd el, többet ért
nagyképűsködni, nem azért, hogy idegesítsünk bárkit is
vagy időseket raboljunk ki
A mikrofonhoz való közelség, segített, hogy többet olvassunk könyveket,
hülyeséget csináljunk kevesebbet
hogy akarjuk folytatni, akkor is ha a holnap még messze
Már messze van a kísértetház ideje
a teleppel a fejünk felett, azt akartuk, hogy az egész világ a miénk legyen
azokon a féktelen ütemeken
Sokan megijedtek tőlünk, bűnözőknek neveztek
de a haverok körülvettek
rajtunk kívül, belénk senki nem vetett hitet
Tíz évnyi karrier múlt el
rengeteg lemezünk jött ki
Ha eladtuk volna magunkat,
a Barclay-nél ébrednénk reggelente
két ponyvaregénybe lennénk beletömve
vagy rosszabb, talán ott lebzselnénk Saint-Tropez-ban,
és suhannánk egy cabrióban
Ez nem a mi kiadónk stílusa lenne, mert
mindent a rímekért, nem használhatnak ki minket
a mi tollunk alatt az élet lüktet
mert akkor is, az a lüktetés egy erőből ered
Vagyishogy igazunk volt
annak ellenére, amit rólunk mondtak
Tíz év után is lándzsát törünk mellette,
mint Toubon
Nekünk marseille-ieknek, néha nagy a pofánk
de soha nem hazudtoljuk meg magunkat, így elmegy
A veszekedések, nem tartanak semeddig se
Azt mondom, hogy el kellett jutni idáig
az örömök, a félelmek
hogy amit mondunk, azt hallgatják a haverjaink
Most tudják, hogy mi szívből írjuk ezt
még akkor is, ha nem valljuk nekik be
A büszkeség, így megy ez...

NTM - Qui paiera les dégâts?

Ki fizeti meg a károkat? * Qui paiera les degats?

1993

Ne felejtsd el soha, hogy milyen sötétek az utcák

Későn, mikor leszáll az éj és, hogy a fiatalok a külvárosból

Soha nem féltek a félárnyéktól.

Sőt előnyükre vált, mint a törvényenkívülieknek

Nem volt más választás, mint hogy az övékhez hasonló életet éljenek.

Fekete business, a túlélés erre kényszerít

Abban a hitben, hogy ez a sikerhez vezető út.

De ez ellen ki tesz bármit is? Milyen esélyt ad nekünk az állam?

Ne próbáld ki – ez a figyelmeztetés szándékos volt.

Figyelem nélkül hagyni a nemzet fiataljainak egy részét

Nem lesz más Franciaországnak, mint egy újabb érvágás,

Mert mikor a hibát már elkövették, az ünnepnek vége.

Ne nevess, rosszabb, hogy félek a jövőtől is,

De Neked van valami mondanivalód, ami ellentmond az enyémnek?

Nem teszek semmit hozzá ahhoz, amit el is olvashatsz,

A szövegemben nincs semmi míveskedés, semmi romantika.

Mert tudom, hogy a gondolatunknak van hatása.

Milyen megoldást javaslunk?

Jobb lenne megelőzni, mint gyógyítani – mondja a szólás.

De ha ebben az esetben van is mód gyógyulásra,

Emlékezzetek, hogy a mi számlánkra írják a károkat.

Túl sokáig merültek el a feketeségbe,

Távol a fényektől és a reflektoroktól,

A remény sötétsége világította meg őket,

A külváros gyermekei elveszetették a kapcsolatot,

A békeszerződést megtagadják.

Tudják, hogy sértetlenül nem kerülnének ki belőle,

Szabadon élni, a boldogságot belélegezni,

Megszerezni az eszközöket, hogy az alagút végén megláthassák a fényt

És virágokkal kitapétázni a szerelem falát.

Ez az, amit a hozzám közel állók megközelíteni próbálnak manapság,

A vélemények szívesen támaszkodnak előítéletekre,

Hogy az ítéletet minél gyorsabban hozzák meg, kiáltsák a szélbe.

Nem-nem! Komolyan egy világ választ el minket egymástól, úgyhogy kopjatok is le!

Világos? Azt hiszem, felfogtátok a szentenciát,

Franciaországot minden vészhelyzetben lévő cserbenhagyásával gyanúsítják,

A kerületek bűnöst kiáltanak, de az állam ennek ellenére kifizetteti a károkat.

Most mindenki pénzhiányban szenved

És mint a magasabb körökben, a külvárosnak is megvannak a maga játékszabályai

Az esély a kiugrásra, és a sok szomorúság.

Örökké nem játszhatunk a tűzzel anélkül, hogy megégetne.

Ne vedd ezt moralizálásnak,

Igazából csak azt próbálom elmondani, hogy egyszer lépni kell,

Hogy ne maradj a beton foglya,

És méginkább a börtöné ne.

Ez az én véleményem, a filozófiám,

Fogd a pénzed és építsd fel az életed,

Mert a business lehet az első lépcső a változtatáshoz.

Vedd észre, még mielőtt a boldogtalanság nem érint meg.

Ne várd tőlük az együttérzést,

Az igazságügy gépezete úgy képvisel majd téged,

Mint aki utánad kémked.

Vigyázz a büntetéssel!

Ne felejtsd el, az ő szemükben te nem vagy más csak egy élősködő a nemzeten.

Egy: a jövőd a te kezedben van, és azt mondom, kettő:

Ne felejtsd el időben visszaváltani a játékra váltott jegyeidet

Harmadiknak: meggyanúsítom a jogot és az államot azzal, hogy

Mindig velünk fizettetik ki a károkat.