Rap ta France

José-Louis Bocquet, Philippe Pierre-Adolphe

Rap ta France

A fordításhoz

Bocquet és Pierre-Adolphe könyve 1997-ben jelent meg, 

egy interjúkönyv, amely évekre bontva mesélteti el 

a francia rap szereplőivel a francia nyelvű rap történetét. 

A cím azt jelenti, "Rappeld el a Franciaországodat", 

angolra fordítva "Rap your France". 

Úgy éreztem, jobb ha megmarad az eredeti. 

Egy poszt egy fejezet.

A posztokat videókkal egészítettem ki.

____________________________________________

Don’t push me ’cause I’m close to the edge

I’m trying not to lose my head

It’s like a jungle sometimes, it makes me wonder

How I keep from going under.

(Grandmaster Flash and the Furious Five, 1982.)

Intro

A rap a csendre kárhoztatott városi környezet terméke. 

Több mint zenei mozgalom, a rap mindenekelőtt egy 

társadalomtudatos mozgalom. Az egésznek a kezdetét

a vég nélküli függőleges és vízszintes vonalak jelentik.

Leredukálva őket legegyszerűbb jelentésükre: ezek a

lakótelepi negyedek. Jövő nélküli városrészek, amelyeken 

a némaság és az elkeseredettség uralkodik. De ennek a

világnak a kimondatlan szabályai csak egy generáción

keresztül tartották magukat. A következőnek már sikerült

megmenekülnie a fulladás és a hallgatás elől. Magához

ragadta a szót és magáévá tette azt, ami senkinek nem

kellett: a metrót, az aszfaltot, az utcát.

Az összes túlélő, kivétel és ellentmondás városa, 

a vadkapitalizmus felfordulásának szimbóluma, 

New York nem lehetett más, csak az első olyan

hangok tápláló anyja, amelyek először szólaltak

fel ez ellen a végzet ellen. A hetvenes években 

a brooklyni és bronxi rosszfiúk a művészeti ellenállást

választották az erőszakos cselekmények helyett, így

megmenekülhettek a kábítószer, a börtön és a temető

elől, és az utcát tették meg az önkifejezés területévé.

A leszámolások többé nem kézi fegyverekkel, hanem

a táncon, a graffitin és a zenén keresztül zajlanak.

Ennek az új, testvéries és spontán művészeti formának

a neve hip hop. Két szó, amely a szlengből származik,

lényegében azt jelenti „coolnak lenni felfegyverkezve

a szavakkal, a mozdulatokkal, és a festéssel”. Ebből a

három kifejezésmódból jelenik meg a rap új, fekete

zenei stílusként a soul és a funk által hagyott résben.

A rap egy olyan jelenség, amely a városi gettók 

hétköznapjairól közvetít politikai üzeneteket. Szavakba 

foglalja a szorongást és a reménytelenséget, hangot ad 

a száműzöttöknek, lehetőséget ad arra, hogy skandáljanak, 

reklamáljanak és a legegyszerűbb formában kommunikáljanak: 

egy mikrofon, egy lejátszó és néhány bakelit segítségével. 

Majdnem a semmivel lehet megélni, elgondolni és kifejezni a rapet.

Az első rap számok váratlan és nemzetközi sikere 

– Sugarhill Gang „Rapper’s Delight” (1979), 

Grandmaster Flash „The Message” (1982), 

Afrika Bambaataa „Planet Rock” (1982) – 

repíti ki ezt a zenét a new yorki gettóból. A divatjelenségen túl, 

ez az új utcai kultúra, amely a legalsó rétegekből származik, 

visszhangra talál azokban a közegekben, ahol az összes 

szorongás ugyanazon problémák, a munkanélküliség, 

az erőszak, az iskolai bukások és a széteső családok

körül kristályosodik ki.

Franciaországban a citék fiataljai magukra ismernek ebben 

a kifejezésmódban. Először csak utánozzák az amerikai 

nagytesók rapjét, ami aztán asszimilálódik, feloldódik, 

és végül elszabadul – így születik meg egy kifejezetten francia rap. 

De amíg eléri ezt az érettséget, egy évtizednyi hibát, 

frusztrációt és illúziórombolást kell elszenvednie.

A sikerrel a szegénységnek ez a médiuma paradox módon 

egy egész iparágat generál, hatalmas nyereséggel azok számára, 

akik a show business-ből élnek. A rapet jegyzik, spekulálnak róla 

és végül lefölözik.

Ma már létezik egy valódi „francia rap” label, amely nagy 

többségben a bevándorló népesség különböző közösségeiből 

származó előadók gazdagságából és változatosságából 

formálódik meg. De megkülönböztethető a hanghordozás 

specifikussága és eredetisége, az ihlet, és a nyelvezet alapján, 

amely egyenesen a banlieu-k szókincséből táplálkozik. 

A mondatszerkezet megbontásával, a szavak összekeverésével, 

a nyelvtan szabályainak megszegésével erősödik meg a beszéd 

közvetlen kifejezésének erőteljessége és költőisége. A szavak 

paradicsoma, amely hatalmas ütésként sújt le azért, hogy számot 

vessen Franciaország sajátos társadalmi valóságával. 

Ezek a dalok a városi élet szeletei, az újságírói történetírás 

formájában elmondott kortárs mesék, amelyek mindennél

jobban írják le az utca mint elemzési terület társadalmi valóságát.

A szavak ilyen típusú megragadása zavart kelt. Miután 

elismerték a francia dalok egzotikus színfoltjának, a rap 

a politikai erők számára vált emészthetetlenné. 

A rapet elhallgatatják, bezárják és cenzúrázzák.

Ez a könyv egy hosszú kutatás eredménye, amelyet több 

hónapon át végeztünk a francia rap főszereplőinek segítségével: 

a győztesekkel, a vesztesekkel, az áldozatokkal és a túlélőkkel, 

akik a saját szavaikkal mesélik el az életútjukat. Egy vallomásokból 

felépített utazás, ahol mindenki felidézi az eseményeket, színpadra 

lépteti a szereplőket és rekonstruálja a helyszíneket, amelyek 

megalapozták a francia rap történetét. Egy dokumentum, 

amely szabadon engedi az elbeszélést az elveszett negyedek 

gyermekei számára. Ahhoz, hogy a történetet elmondják, 

azoknak kellett átadni a szót, akik mindezt véghezvitték. 

Hiba lett volna helyettük beszélni.